Egy kis történelem:
Honfoglaló őseinknek a rómaiaknak köszönhetjük a szőlészet, borászat mesterségét.
A vörösborfajták uralmát a rácoknak köszönhetjük, akik a törökök elől menekülve hozták magukkal a kadarkát, valamint a vörösborkészítés fogásait.
A 18. században idetelepült svábok meghonosították a portugiesert (korábban kékoportót), mely máig egyik fő fajtája e vidéknek.
Ők alakították ki a pincéket, pinceutakat is errefelé. Aztán megérkezett a kékfrankos, később pedig a filoxérajárvány után a francia fajták: a cabernet franc és cabernet sauvignon és a merlot.
A nagyüzemi termelés nyűgjeitől szabadulva az 1980-as évek végén kezdték el a kistermelők a saját bortermelést.
Piacorientált hozzáállásuk, a világfajták bevezetése alapozta meg Villány hírnevét. 1987-ben a Szőlő és Bor városa megtisztelő címet érdemelte ki Villány a nemzetközi zsűritől. Egy évvel később pedig megalakult a Villányi Borőrök rendje is.
Siklós nevének említésekor három dolog biztosan azonnal beugrik minden magyarnak. A vár, a fürdő, és a borok. Aki ide utazik, és van néhány napja ismerkedni a környékkel, biztosan megmártózik az itteni vizekben, megnézi a várat, és megkóstolja néhány helyi pincészet borait.
Valaha ezt a terület Villány–Siklósi Borvidéknek hívták, aztán az egész terület a Villányi borvidék nevet kapta.
Ami bort villányiként ismerünk, azt egy bizottság Villányban elbírálja és villányi borvidékinek minősíti. Az ilyen bor megfelelt a vele szemben villányiként támasztott elvárásoknak.
Egy régi történet szerint, azért a Villány és nem a Siklós település neve lett híresebb, mert a rendszerváltás előtt a villányi vasútállomásról indították a borokat szerte az országban, és a nagy faládákra a „Villány” felírat volt pecsételve, mint feladó hely.
A családunkban a nagypapám és nagymamám kezdte a borászatot a 60-as években Ősi Mihály és Frei Anna.